Vándorlás egy Border-rel az RP-DDK mentén

Vándorlás egy Border-rel az RP-DDK mentén

20.nap: Harmadik pihinap

Feltöltődés, mentálisan rendbetesszük magunkat a maradék távra...

2023. szeptember 02. - Csiga17

Este nem is néztem mikor feküdtünk le, éjjel egyszer ébredek, majd reggel 7 előtt egy picivel, felkelünk.
Tegnap a szállásadó este áthozta a kávéfőzőt, kávét, reggel így főzött kávé mellett ébredezünk a kerti kiülőben.
Ellátom Bubut, majd mosdó és még egy kávéval vissza beszélgetni a teraszra.
9 előtt indulás a boltba Herci nélkül, bevásárlás reggelihez, valamint holnapra, majd vissza csak azért, hogy elpakolás után megnézzük a skanzent.
Nagyon tetszik a sok régi ház berendezve, feleségemnek nemkülönben. (Kaptunk egy kis ízelítőt a múltból.)
Vissza a szállásra, amíg Ő reggelizik, addig Én megborotválkozom, majd elkezdtem kiszelektálni a felszerelésemből azt, amire a hátralevő napokban nincs szükségem (ennyivel is könnyebb cuccal megyünk a végéig), átpakoljuk az Ő hátizsákjába hogy hazavigye, kész, még van egy pici idő a buszig, beszélgetünk a teraszon.
Kikísérjük Herceggel, megérkezik a busz, búcsúzunk, busz elmegy, Mi, mostmár kettesben vissza a szállásra.
Én is kajálok, szállásadó pár elmegy autóval, miénk az egész délután.
Mosogatás után “kiköltözök” a teraszra, Herci mindenhova jön velem, felhívom a maradék táv szállásait, (úgy néz ki, mindenhol rendben vagyunk) elemzem, átnézem a következő napok távjait (vízvételi lehetőség, szintemelkedés, vadászat miatti korlátozások), elmegy az idő.
Bubuval szándékosan nem frizbiztem ma, kell az erő a maradék részre, ami a “legkeményebb szintben” az RP–DDK–n.
”Próbapakolás” a hátizsákba, hogy praktikusabb, pici átrendezés, szerintem kész.
Legalább 3 kg–mal könnyebb a motyó (Nem tudom, csak tippelem, mérlegen nincs. :) )
Megyünk a faluban egy “átmozgató kört”, vissza, Forma–1 időmérőt nézek, addig Herceg itt alszik mellettem a fűben.
A nap hátralevő része így megy, majd korai fürdés, vacsi, alvás, reggel 7–kor start.

A bejegyzés trackback címe:

https://rpddk-herceggel.blog.hu/api/trackback/id/tr7818206139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása